A paragrafusokon túl
A magyar jogrend – mint minden kontinentális rendszer – erősen pozitivista alapokon nyugszik. Ez azt jelenti, hogy a jog az írott törvény és a bírónak, ügyvédnek nem feladata - sőt, nem is szabad - mérlegelnie, hogy igazságos-e az adott jogszabály, mert az a dolguk, hogy alkalmazzák. Vajon elég ez a gyakorlatban?
A természetjogi megközelítés szerint a jog forrása nem pusztán az állam akarata, hanem van egy mélyebb erkölcsi alapja, egy belső rend, amely független a törvényhozótól. Így ha a jogszabály "erkölcstelen", akkor az nem is igazi jog.
Ez az elméleti vita nem csupán filozófiai kérdés. A jog gyakorlata nap mint nap szembesül azzal, hogy az "így szól a jogszabály" sokszor nem elegendő, mert az élet bonyolultabb ennél. Az ügyfelek gyakran nem csak a paragrafusokért jönnek, hanem igazságérzetük és reményeik jogi érvényesítése miatt. A jó ügyvéd tudja, hogy mikor kell a törvényt szó szerint idézni és mikor érdemes az emberi dimenziót is behozni. A paragrafusok mögött mindig ott az ügyfél története, amely nem csak jogi szempontokból áll. Ez a kettősség az ügyvédi munka szépsége, azaz a törvény és az igazság között egyensúlyt találni.
Az angolszász jogelméletben a természetjoggal szemben a pozitivizmus két nagy alakja határozta meg a jogról a gondolkodást. Thomas Hobbes (17. század) szerint a jog célja a káosz elkerülése. A természetes állapotban, amikor nincs közhatalom és ez "mindenki harca mindenki ellen", akkor kell egy abszolút szuverén, aki parancsokat ad, amelyeket végre kell hajtani. Ennek megfelelően a jog az, amit a hatalom kikényszerít, ezért "jog" és "igazság" két külön fogalom, mert a jog nem feltétlenül igazságos. John Austin (19. század) ehhez még radikálisabban állt hozzá. Szerinte a jog nem más, mint a szuverén parancsa, amelyhez szankció kapcsolódik, ezért erkölcsileg lehet igazságtalan egy törvény, de ha az állam érvényesíti, akkor az jog. Ezen megközelítés szerint az erkölcs külön kérdés, ezért a jogásznak nem dolga a jog erkölcsi tartalmával foglalkozni.
A 20. század vége felé két erős hang szólalt meg a jog és erkölcs kapcsolatáról. John Finnis visszahozta a jog erkölcsi alapjának fontosságát arra hivatkozva, hogy a törvény akkor teljes, ha szolgálja az emberi javakat, az életet, a méltóságot, a tudást. A jog ezért nem lehet semleges a morális értékektől, mert ha a jogban nincs moralitás, akkor csak üres forma. Michael S. Moore elfogadta, hogy a törvény lehet erkölcs nélküli, de ebben az esetben kérdés, hogy kell-e engedelmeskedni az ilyen jognak? Szerinte a jó jog tükrözi a morális igazságot és az állampolgár joggal kérheti számon, hogy igazságos-e a jog. Kettejük munkája azt mutatja, hogy nem elfelejtett akadémiai vitáról van szó, hanem élő kérdés a bíróságon és az ügyvéd íróasztalánál, továbbá az állampolgárok fejében, hogy a jog igazságos-e. Az igazságtalan szabályt előbb-utóbb megkérdőjelezzük, legyen bármilyen paragrafus mellé írva.
Sok elmélet tehát elhatárolja a jogot az igazságosságtól. A közigazgatási és a bírósági eljárásokban gyakran találkozunk azzal az érveléssel, hogy "nem mérlegelhetünk, mert így szól a jogszabály". Az ügyfél viszont igazságot keres, amely sok érzelemmel van telítve. A jó ügyvéd, aki ezt nemcsak meghallgatja, hanem képes lefordítani jogi nyelvre.
A magyar jogban számos példa van arra, hogy a jogi kereteken belül is teret nyer az erkölcsi mérce. A Ptk. 1:3. § (1) bekezdése kimondja: "A polgári jogi jogviszonyokban mindenki köteles a jóhiszeműség és tisztesség elve szerint eljárni." Ez nem puszta formaság, a bíróságok alkalmazzák és indokolt esetben méltányossági alapon is dönthetnek. A bíróságok gyakran élnek azzal a lehetőséggel, hogy egy szerződéses helyzetet "a felek tényleges akaratának" figyelembevételével értékeljenek még akkor is, ha a formális szöveg mást sugall. Az Alkotmánybíróság gyakorlata is azt mutatja, hogy az állami jogalkotásnak meg kell felelnie egyfajta erkölcsi minimumelvnek. Ha egy törvény túlzottan sérelmes az emberi méltóságra vagy az alapjogokra, akkor "jogilag létezhet", de az AB mégis megsemmisíti. Ez már a természetjogból eredő gondolat, hogy nem minden törvényből lesz jog.
A mindennapokban az ügyvédeknek egyszerre kell a pontos paragrafusokkal dolgozni és közben megérteni az emberi dimenziót. Az ebből adódó kettősség tehát az ügyvédi munka szépsége is, a törvény és az igazság, a paragrafus és az egyedi történet összhangjának megteremtése.