Amikor az ügyvéd miatt nem születik egyezség
A polgári jogvitákban gyakran rejtve maradó probléma, amikor nem az ügyfél, hanem az ügyvéd miatt nem születik egyezség
A legtöbb ember, amikor ügyvédhez fordul, nem pereskedni szeretne, hanem megoldást keres. És bár az ügyvéd dolga jogi szempontból képviselni az ügyfél érdekét az is része a hivatásnak, hogy ne tolja bele a felet egy felesleges, veszíthető vagy elkerülhető perbe.
Mégis előfordul, hogy egy jogvita nem azért nem oldódik meg békésen, mert a felek ne lennének rá nyitottak, hanem azért, mert az egyik jogi képviselő túlságosan magabiztos, sajnos néha alaptalanul.
Túl sok magabiztosság, túl kevés jog.
Az ügyvédi magabiztosság önmagában nem baj. A baj ott kezdődik, amikor az ügyfél úgy érzi, hogy biztos a győzelem, de ez a vélemény nem a valóságon, hanem az ügyvéd véleményén nyugszik. Gyakran nem is a jogi helyzet bonyolult, hanem a képviselet nem látja reálisan.
A másik oldalon ülő ügyvéd ilyenkor kellemetlen helyzetbe kerül. Látja, hogy lenne tér az egyezségre, látja, hogy a másik fél – ha nem ilyen tanácsokat kapna – lehet, hogy elfogadná. De nem mondhatja azt, hogy "hallgasson inkább rám, én tudom jobban." Ez nem lenne etikus, ezért nem megengedett.
A filmek és a valóság
Az amerikai jogi sorozatokban gyakran látni olyan jeleneteket, ahol az egyik fél ügyvédje szándékosan félrevezető jogi állítást tesz és ezzel rábírja a másik oldalt egy kedvező egyezségre. Ez nem megengedett, sem ott, sem nálunk. Magyarországon is egyértelmű, hogy az egyezség elérése érdekében a felet vagy a másik ügyvédet jogilag félrevezetni nem lehet. A perbeli és peren kívüli jogviszonyban is tisztességes, valósághű tájékoztatásra van szükség.
Amikor senki nem akar pereskedni, mégis ott találják magukat
Gyakori helyzet, amikor a felek között eleve nincs szándék pereskedni. Leveleznek az ügyvédeiken keresztül egymással, eközben keresik a középutat, próbálnak együttműködni, de a képviselet oldaláról olyan tanácsokat kapnak, amik jogilag nem helytállóak vagy túlzottan harciasak. Így végül belecsúsznak egy perbe, amit senki nem akart igazán.
Ilyenkor az ügyfélnek is frusztráló lehet utólag ráébredni, hogy talán lett volna más út. Talán elfogadta volna, amit a másik fél ajánlott, ha megérti, hogy az tényleg reális volt.
Mi ebből a tanulság?
A békés megoldáshoz nemcsak két nyitott fél kell, hanem két olyan jogi képviselő is, akik tényleg az egyezséget tartják szem előtt, amikor az jogilag lehetséges és igazságos. Akik képesek megmondani az ügyfélnek, hogy "ez nem száz százalék, ebben van bizonytalanság, érdemes lenne meggondolni az ajánlatot."
Gyakran egy jó egyezség még mindig jobb, mint egy bizonytalan per és néha ez a döntés nem az ügyfélen múlik, hanem azon, hogy milyen tanácsokat kap az ügyvédjétől.