Tárgyalótermi hangulat

Tárgyalótermi hangulat 

Amikor az ügyvéd nem "kolléga"

Ez nem panasz. Nem személyes sérelem. Sok kollégától hallom, különböző városokból, különböző szakterületekről, hogy a bíró néha úgy bánik az ügyvéddel, mintha alsóbb rendű szereplő lenne a tárgyalóteremben. Mintha nem is ugyanazt a jogi egyetemet végeztük volna. Mintha nem ugyanannak az igazságszolgáltatásnak lennénk a részei más-más oldalról.

Természetesen a bírónak jár a tisztelet. Hatalmat és felelősséget visel, amit kevesen tudnának nyugodtan elbírni. Tisztelet jár a munkájáért, a döntéseiért, az ítélet súlyáért. Az is érthető, hogy az évek során elfárad a "sokadik" peres felet hallgatva, akinek nem életszerű az előadása, vagy akinek az ügyvédje esetleg tényleg felkészületlen.

De a másik oldalon mi is ott vagyunk. Azok az ügyvédek, akik komolyan veszik a munkát. Nem "jogászkodni" jöttünk a tárgyalóterembe, hanem segíteni abban, hogy az ügy – a per – rendben lefolyjon. Nem azért szólalunk meg, hogy zavart keltsünk, hanem azért, mert az ügyfelet ez a rendszer úgy védi, ha az ügyvédje hallathatja a hangját.

Mégis előfordul, hogy az ügyvédet lekezelő stílus éri, hogy egy kérdésre cinikus, kioktató válasz jön. Vagy épp csak az érzés, hogy itt nem vagy partner, nem vagy kolléga. Pedig az ügyvéd és a bíró jogilag, hivatásukat tekintve kollégák, akik nem hierarchiában, hanem funkcióban különböznek.

Érdekes, hogy például az angolszász jogrendszerekben előfordul, hogy valaki csak úgy lehet bíró, ha előtte ügyvédként dolgozott évekig. Ott a két szerep nem áll olyan távol egymástól. Talán nem véletlen, hogy a szakmai párbeszéd máshol gördülékenyebb.

Nem a bírói tekintély csökkentése a cél, épp ellenkezőleg, a kölcsönös tisztelet erősíti a bíróság méltóságát is. Ha a tárgyalóteremben minden résztvevő érzi, hogy számít, amit mond – hogy emberként és szakemberként is számít –, az nem gyengíti az igazságszolgáltatást, hanem erősíti.