Tárgyalótermi hangulat

Amikor az ügyvéd nem "kolléga".

Ez nem panasz és nem személyes sérelem. Sok kollégától hallom, különböző városokból, különböző szakterületekről, hogy a bíró néha úgy bánik az ügyvéddel, mintha alsóbb rendű szereplő lenne a tárgyalóteremben. Mintha nem is ugyanazt a jogi egyetemet végeztük volna, mintha nem ugyanannak az igazságszolgáltatásnak lennénk a részei más-más oldalról.

Természetesen a bírónak jár a tisztelet, hatalmat és felelősséget visel, amit kevesen tudnának nyugodtan elbírni. Tisztelet jár a munkájáért, a döntéseiért, az ítélet súlyáért. Az is érthető, hogy az évek során sok bíró elfárad a "sokadik" peres felet hallgatva, akinek nem életszerű az előadása vagy akinek az ügyvédje esetleg tényleg felkészületlen. A másik oldalon viszont ott vannak azok a jogászok, akik komolyan veszik a munkát. Nem "jogászkodni" mennek a tárgyalóterembe, hanem segíteni abban, hogy az ügy, a per rendben haladjon. Nem azért szólalnak meg, hogy zavart keltsenek, hanem azért, mert az ügyfelet ez a rendszer úgy védi, ha az ügyvédje hallatja a hangját. Előfordul, hogy az ügyvédet lekezelő stílus éri, amikor egy kérdésre cinikus, kioktató válasz jön vagy épp csak megjelenik egy érzés, hogy nem tekintik kollégának. Ez azért érdekes, mert az ügyvéd és a bíró jogilag, hivatásukat tekintve kollégák, akik nem hierarchiában, hanem funkcióban különböznek. Az angolszász jogrendszerekben előfordul, hogy valaki csak úgy lehet bíró, ha előtte ügyvédként dolgozott évekig. Ott a két szerep nem áll olyan távol egymástól, talán nem véletlen, hogy a szakmai párbeszéd máshol gördülékenyebb.

Nem a bírói tekintély csökkentése a cél, épp ellenkezőleg, a kölcsönös tisztelet erősíti a bíróság méltóságát is. Ha a tárgyalóteremben minden résztvevő érzi, hogy számít, az nem gyengíti az igazságszolgáltatást, hanem erősíti.